A csóka
Nyár eleji meleg reggelen, frissen mosott ruhát viszem teregetni, a kertben
felállított ruhaszárítóra.
A nap - keletfekvésű kiskertünket aranyló fényzuhataggal borította be.
Itt a hegyen is poros volt az út, amit a kékbusz felkavarva beleforgatott az
arany fénycsóvába, milliónyi kis csillogó karsztszemek
röpültek, hol az ég felé, hol lassan mintha visszahullanának, vagy éppen
bolondozva kergették egymást.
A vizes ruhadarabokat jól kirázogatva teregetem fel, hogy minél kevesebb ránc
maradjon a vasalónak.
Jé! A zöld fűben egy csillogó fekete tollú madár néz velem farkasszemet, kis
fekete gombszemeivel. Még csak meg se rezzen,
tova se száll, szemmel láthatóan nem fél tőlem.
Nagyon elcsodálkozom, mivel vidéken felnőve, tudom, ez úgyszólván lehetetlen.
Még ilyent!
Nem értem. Eddig csak vad, félős madarakat
láttam környezetemben.
indulok, hátrább ugrál, mikor visszalépek a ruhaszárító mögé, ismét közelebb jön. Játszik velem ez a madár! Ez a felismerés valamiféle
megdöbbenéssel párosul. Miért nem fél tőlem?! Nem értem. Sőt nagyon izgat a gondolat, hogy lehetséges ez?! Igaz hallottam az állatok
felismerik a jó embereket, ez ennyire igaz legyen?
De tudom magamról, hogy nem vagyok hibátlan, de mert hallottam egy mondáról, hogy egy szent ember kezéből is ettek, sőt a vállára
szálltak a vad madarak. Szinte pánikba esem. Kergetik egymást a képtelen gondolatok a fejemben. Ezt a személyiségemnek köszönhetem? Nem az nem lehet! Nem hasonlíthatom össze magam szentéletű emberekkel!
Döbbenten látom, hogy a teregetés befejeztével, ahogy viszem be az üres lavórt az erkélyen keresztül, a nagyszobába utánam tipeg a kis
madár, mikor megfordulok megáll, felé indulok, a kisasztal mögé siet, onnan szemez velem. Szinte már félek az érthetetlenségtől. Mitől lehet nekem ilyen kisugárzásom, hogy nem fél tőlem a madár?! Igaz, hogy igyekszem jó, segítőkész, ember lenni. De nem vagyok szent. Tudom magamról. Most mégis ez, az érthetetlen esemény! Mit
tegyek?! Mit tegyek?
Segítséget kel kérnem, magyarázatot. Már vagy 25 perce incselkedik itt velem.
Kikeresem a telefonkönyvből a Madártani Intézet telefonszámát.
Izgatottan tárcsázom.
Izgatottságomban még dadogok is. Nehezen értik a vonal túloldalán beszédem. Megismétlem. Kérem egy fekete madár nem hagy békén,
még a lakásunkba is utánam jött. Kérdik a vonal túloldalán, merre lakik? Mondom. Ja. Igen. Él arrafelé egy csóka, valamikor, kicsinynek
lakásban tartották, majd mivel védett madár szabadon engedték.
Tessék csak kiterelgetni a lakásból, védett madár, -ismétli-, ne próbálja befogni. Abban reménykedünk majd párja is, akad, akkor már nem fogja keresni az emberek társaságát.
Csalódásom, érthető, hogy mégsem vagyok "a szentlelkű". De nagy megnyugvással, a felszabadult félelemtől kacagok, - és kacagok.
A madár megijed a szinte tébolyult kacagásomtól, felröppen és kiszáll a lakásból.